Tennis trainer

A TENISZ ARANYKORA

Áldás vagy átok

2019. október 09. - Mr. Coach

Azt hiszem, abban minden teniszfanatikus és versenyző egyetért, hogy szeretett sportágunk rendkívüli időszakát éljük évek óta. Elfogultság nélkül állíthatjuk ugyanis, hogy napjainkban a tenisztörténelem legnagyobb játékosai közül hármat is figyelemmel kísérhetünk hétről hétre, versenyről versenyre, pontról pontra. Ez a helyzet végtelenül szerencséssé teszi a sportág rajongóit, nem mellesleg igen komoly mértékben járul hozzá a tenisz népszerűségéhez és a versenyeket, főként a Nagy Hármas által látogatott tornákat körülvevő rajongói "őrület" fokozódásához.

Teljesen egyedi és egyben lenyűgöző, ahogy Roger Federer, Rafael Nadal és Novak Djokovic évről évre képes a megújulásra, motivációjuk fenntartására és testi-lelki egyensúlyuk megőrzésére. Hisz ne feledjük: a nagy teniszsikerek eléréséhez nemcsak kiváló fizikai felkészülés és technikai képzettség, de egészen elképesztő szellemi munka és mentális frissesség is szükséges! Utóbbiak határozzák meg ugyanis, hogy a játékos a legkiélezettebb szituációkban is a megfelelő döntést tudja-e hozni a rendelkezésére álló néhány tizedmásodperc alatt. Márpedig ez a tényező különbözteti meg a klasszist a csupán jó teniszezőtől, hiszen a topjátékosok zöme legalább olyan ütésrepertoárral és izomzattal rendelkezik, mint a triumvirátus tagjai, eredményeik azonban mégis messze elmaradnak az említett három ikonétól.

Fentiek érzékeltetésére álljon itt néhány megdöbbentő adat:
- Amióta Federer, a trió legidősebb tagja megnyerte első Grand Slam trófeáját (2003, Wimbledon) 66 ilyen kaliberű tornát rendeztek. A Nagy Hármas ezek közül 55 versenyen diadalmaskodott: Federer 20, Nadal 19, Djokovic 16 trófeánál tart jelenleg. Ezzel a legnagyobb jelentőségű versenyek örökrangsorának dobogóját is ők foglalják el.
- Mindhárman teljesítették a Career Grand Slam-et, vagyis megnyerték mind a négy elit tornát legalább egyszer. Erre a teljesítményre mindössze nyolc játékos volt képes a sportág történetében, kortársaiknak pedig gyakorlatilag esélyük sem volt.
- Federer első ATP Finals győzelme (2003) óta tizenhatból tizenegyszer ők nyerték meg az év végi világbajnokságot. A teljes igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ezt a tornát Nadal még sosem tudta megnyerni, Federer hat, Djokovic pedig öt ilyen címmel büszkélkedhet.
- Toronymagasan vezetik az ATP 1000-es versenyek győzelmi örökranglistáját is: Nadal 35, Djokovic 33, míg Federer 28 Masters tornagyőzelemnél tart.
- Nagyon érdekes adat, hogy ezidáig mindhárman éppen ugyanannyi (54!) "nagy" tornát (Grand Slam, ATP Finals, ATP Masters) nyertek: Federer (20, 6, 28), Nadal (19, 0, 35), Djokovic (16, 5, 33).
- Amióta Federer először a világranglista élére került (2004. február 2.), tehát közel 16 éve, csupán 41 olyan hét akadt, amikor nem közülük került ki az aktuális világelső.

Szintén fantasztikus megtapasztalni, ahogy Federerék évről évre apró, de annál lényegesebb változtatásokat eszközölve emelnek játékuk színvonalán és egymást túllicitálva érik el hihetetlen eredményeiket, döntik meg egymás rekordjait. Erre a játék megváltozása, a fizikai tényezők előtérbe kerülése mellett a minden játékos pályafutását végigkísérő kisebb-nagyobb sérülések is rákényszerítik őket. Megdöbbentő volt látni például az előtte fél évet kihagyó Federert a 2017-es Australian Open döntőjében, amikor az ötödik játszmában minden idők egyik leglehengerlőbb fordítását produkálta, ráadásul éppen Nadal ellen. De említhetnénk Nadalt is, aki nagyjából 10 év és megannyi sérülés után, kilépett a salakspecialista skatulyából: mára sokszor még Federernél is nagyobb hatékonysággal szervál és röptézik kemény pályán is. Djokovic pedig nemcsak közel tökéletes, univerzális és szinte sebezhetetlen teniszezőként tűnt elő a két nagy előd árnyékából, de néhány éve ő mászott ki a legnagyobb motivációs szakadékból is, meg sem állva újra a világranglista éléig! Számtalan egyéb esetet is fel lehetne sorolni arra vonatkozóan, hogy milyen precíz finomhangolások voltak szükségesek a Nagy Hármas pályafutásának ilyetén alakulásához.

Összefoglalva az eddigieket: Federer, Nadal és Djokovic egyértelműen a tenisztörténelem legfontosabb ikonjai közé tartoznak. A tenisz kedvelőinek pedig igazi ÁLDÁS, hogy figyelemmel kísérhetik hármójuk rivalizálását, mely talán mindennél nagyobb mértékben járult hozzá sportágunk fejlődéséhez és népszerűsítéséhez.

teniszcsillagok.jpg

Ha azonban kissé mélyebben belegondolunk, a Nagy Hármas immár évtizeden is túlnyúló uralkodásának néhány árnyoldalára is rávilágíthatunk.

Kezdjük talán a múlttal. Ahogy gyakorlatilag minden sportban, úgy a teniszben sincs sok értelme összehasonlítani a régi, akár csak néhány évtizedes eredményeket a jelenben elértekkel. A játék felgyorsulása, a játékosok "gladiátorrá" válása, a fizikai tényezők dominálása, az emberi teljesítőképesség kiaknázása teljesen más dimenzióba helyezte a sportágat. El kell azonban gondolkoznunk azon, hogy a Nagy Hármas mégis a mai körülmények között, a sokszor emberfelettinek tűnő terhelés közepette éri el az eredményeket, dönti meg sorra a rekordokat és homályosítja el ezzel a múltbeli teljesítményeket. Így viszont az amúgy is hihetetlen eredmények még inkább felértékelődnek, a múlt sikerei pedig még gyorsabban merülnek feledésbe. Mondhatnánk, hogy ez természetes, hisz felgyorsult életünk szinte minden területén ezt tapasztaljuk, a sportban pedig különösen. A teniszben viszont átlagon felüli intenzitással zajlik ez a folyamat, ami egy tradíciókat ennyire nagy becsben tartó és azokat minden áron követni akaró sportágnál kifejezetten veszélyes, sőt káros. Nem csoda, hogy az abszolút hagyománytisztelő Federer által megálmodott, és idén már harmadik alkalommal megrendezett Laver Cup névadójának is az egyik legnagyobb még élő teniszlegendát, Rod Laver-t választották. De vajon azzal tisztában vagyunk, hogy mitől is volt ő akkora csillag? Az sem véletlen persze, hogy Federer a Laver Cup két csapatkapitányának Björn Borg-ot és John McEnroe-t kérte fel, hisz azon túl, hogy kapóra jött származásuk (a Laver Cup Európa, illetve a világ többi részének összecsapása), koruk ikonikus játékosai voltak. Számtalan hasonló ötletre lenne még szükség ahhoz, hogy a tenisztörténelem nagyjai ne vesszenek teljesen a múlt ködébe, ne homályosítsa el emléküket a jelenben elért elképesztő eredmények özöne.

Egy kis játék gyanánt, álljon itt néhány tényleg tenisztörténeti jelentőségű kvízkérdés. Vajon ismerjük úgy a múltbeli rekordokat, mint a manapság elérteket?
- Ki az egyetlen olyan férfi teniszező, aki egyéniben és párosban is meg tudta nyerni mind a négy Grand Slam tornát?
- Ki az a két játékos, aki megnyerte mind a négy Grand Slam-et egy naptári éven belül?
- Melyik Grand Slam bajnok teremtett tradíciót azzal, hogy győzelme után elsőként mászott fel csapata páholyába köszönetet mondani?
- Ki nyerte meg Roger Federer előtt sorozatban ötször Wimbledont?
- Ki az egyetlen olyan férfi teniszező, aki hat (!) egyéni Grand Slam címet nyert zsinórban?

A jelen teniszére visszatérve: Federerék egészen elképesztő hosszúságú dominanciája már két teljes generációt fosztott meg az igazán komoly eredmények lehetőségétől. Kortársaik közül elsősorban Andy Murray-t és Stan Wawrinka-t kell kiemelnünk, hiszen mindketten három-három Grand Slam címet tudtak elcsípni a zsenik orra elől. Teljesítményük értékét pedig nagyban növeli, hogy a hat megnyert döntőjükben ötször a Nagy Hármas valamelyik tagja ellen diadalmaskodtak: Djokovic kétszer-kétszer, Nadal pedig Wawrinka ellen egyszer maradt alul.

További említésre méltó még Andy Roddick, Juan Martin Del Potro és Marin Cilic egy-egy Grand Slam győzelme. A többieknek is voltak természetesen sikeresebb periódusaik, de megdöbbentő belegondolni, hogy például Ferrer, Verdasco, Tsonga, Berdych, Monfils, Gasquet, Anderson, Isner vagy Fognini kaliberű játékosok alig-alig jutottak győzelmi lehetőséghez a nagyobb tornákon. Ez pedig hatványozottan igaz az őket követő generáció teniszezőire.

A néhány évvel fiatalabbak között ugyanis csupán egy valakit találunk, aki többször bizonyította már, hogy reális fenyegetést tud jelenteni Federerékre: Dominic Thiem. Ő már négyszer verte meg Nadal-t salakon, ütötte el Djokovic-ot Grand Slam döntőtől és pozitív a mérlege Federer ellen. Ráadásul Thiem hosszú évek óta szorosan követi őket a világranglistán is, teljesítménye kiegyensúlyozott, salakon pedig különlegesen hatékony teniszre képes.

A többiek - Nishikori, Goffin, Raonic, Dimitrov, Pouille - hiába remek játékosok, eddig szinte kizárólag a Nagy Hármas távollétében tudtak kisebb-nagyobb sikereket elérni. Ha tehát az eredményességet vesszük figyelembe, a fenti játékosok mindegyike egyfajta ÁTOKKÉNT tekinthet a Nagy Hármasra. Gondoljunk csak bele, hogy akkora tehetségek, mint Wawrinka vagy Nishikori milyen eredményeket értek volna el pályafutásuk során, ha nem kapnak ki 60-szor, illetve 35-ször Federeréktől...

Végül szót kell ejtenünk azokról a még igen fiatal játékosokról, akik majd egyszer átvehetik a stafétabotot a Nagy Hármastól, és minden valószínűség szerint a tenisz zászlóvivői, a világranglista éllovasai lesznek. Róluk egyelőre az állapítható meg, hogy bár sokukban ott a lehetőség a klasszissá válásra, komoly gondot még csak elvétve okoznak a nagy öregeknek. Az egész teniszvilág izgatottan várja már, hogy mikor és kik által kezdődik el a generációváltás, de az egyelőre még várat magára. A merítési lehetőség pedig igen nagy: Zverev, Kyrgios, Berrettini, Coric, Khachanov, Medvedev, Rublev, Tiafoe, Tsitsipas, De Minaur, Shapovalov és Auger-Aliassime is kitűnő teniszező, tehetségük elvitathatatlan, mégis mindig felmerül a kétely, hogy lesz-e elég mentális erejük karrierjük beteljesítéséhez. Mindenesetre nagyon izgalmas eljátszani a gondolattal, hogy 5-6 év múlva kik szerepelnek majd a világranglista első tíz helyezettje között!

Hogy az egész sportág szempontjából mennyire sorsdöntő lesz a Nagy Hármast közvetlenül követő időszak, eléggé nyilvánvaló. Gondoljunk csak bele, a teniszrajongók, akik a tornák és a tv-közvetítések, no meg persze a vagyont érő reklámok közönségét, a sporteszközök és -ruházat vásárlóit adják, kétségbe esve fognak új kedvenc után nézni, hogy a Federerék hiánya okozta űrt betöltsék. Egy jól sikerült meccs, egy szépen lejátszott labdamenet, de akár egy sportszerű gesztus is ezerszámra hozhat rajongókat a fiatal játékosoknak. Természetesen az ATP is tisztában van ezzel a helyzettel, hisz nem véletlenül találták ki és vezették be már évekkel ezelőtt a NextGen márkanevet, ezzel is ráirányítva a figyelmet a Nagy Hármas utáni korszakra, segítve a fiatalokat, a szurkolókat és nyilvánvalóan saját magukat is. Az új nemzedék előtérbe helyezése, a külön nekik rendezett ATP Finals torna, az úton-útfélen hangoztatott generációváltás mind azt az üzenetet hordozza, hogy lesz élet a legendák visszavonulása után is. Az új korszakra való felkészüléshez mindenesetre elég idő áll rendelkezésre, hiszen bár Federer 38 éves is elmúlt, Nadal (33) és Djokovic (32) még néhány évig biztosan játszani fog.

És milyen lesz ez az új éra? Vajon a fent felsorolt fiatalok valamelyike dominál majd, netán többen fognak kiemelkedni a mezőnyből, esetleg egy ma még "névtelen" kamasz lesz az új klasszis, vagy a sportág egy kiegyensúlyozottabb korszaka köszönt be? Megannyi kérdés, melyekre az idő fogja megadni a helyes választ. Mint ahogy arra is, hogy az áldás hatása múlt el, avagy az átok alól szabadult fel a sportág...

A bejegyzés trackback címe:

https://tennistrainer.blog.hu/api/trackback/id/tr515212186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HgGina 2019.10.10. 23:39:17

Miért pont ez az aranykor? A Borg-Lendl-McEnroe is aranykor volt.
Chris Evert-Billie Jean King-Martinba Navratilova,. ez is aranykor.
És van még jónéhány.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2019.10.10. 23:56:50

Sampras, Chang, Agassi, Muster.. Ők is pont így domináltak mint ezek. Csak gyorsan felejtenek egyesek.

duplikátum 2019.10.11. 01:17:01

Alapvetően egyetértek a cikk szerzőjével. Érdemes felidézni Federer felemelkedésének első éveiből a kortárs játékosok és szakírók véleményét, akiket totálisan megdöbbentett az a színvonal, amit a svájci napról napra, tornáról tornára produkált. Addig a kimagasló versenyzők a játék néhány kulcsfontosságú elemében voltak a legjobbak, illetve rendelkeztek azzal a képességgel, hogy a mérkőzéseket úgy alakítsák, hogy éppen ezek a képességek jussanak szerephez a fontos pillanatokban. Federer egyfajta totális teniszt hozott be, gyakorlatilag a tenisz teljes eszköztárában az átlag felett működött. A spanyol és a szerb zseni pedig ehhez a mércéhez tudott igazodni. És valóban csak ők! Tehát tényleg nem az a helyzet, mint általában a tenisz korábbi korszakaiban. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a mindenkori legszűkebb elit elszakadása a jók mezőnyétől kimagasló kvalitással és stabilitással birtokolt játékelemektől függ. Federer, Nadal és Djokovic másképp játsszák ezt a játékot, mint a többiek. Nem azért nem érnek a nyomukba, mert a játék egyik-másik szegmensében alulteljesítenek, hanem azért, mert a döntő pillanatokban nem tudják követni azt, amit ezek hárman művelnek. Túlzásnak hat, pedig tulajdonképpen szó szerint értendő: a többiek tudása, a többiek játékfelfogása szerint egyszerűen nem történhet meg a pályán az, ami megtörténik. Vagy sarkítva: akkor, amikor éppen történik, nem értik, mi történik. Ez nem szintkülönbség, ez szakadék! Nem szebben-jobban írják és olvassák a teniszt ők hárman, hanem más nyelven, más grammatika alapján. És ilyen tényleg nem volt még szinte soha.

De egyszer mégis! És ezzel a történeti adalékkal egészíteném ki a blogbejegyzést. A múlt század ötvenes éveiben szilárdult meg az a felállás, hogy a világ tenisze két részre szakadt. Voltak az amatőrök és voltak a profik. Mindkét tábor megteremtette a maga sajátos versenyrendszerét, melyek között nem volt átjárás. A profi cirkusz természetesen igyekezett átcsábítani az amatőr táborból a legtehetségesebb játékosokat, többnyire sikerrel. Az ötvenes és hatvanas évtizedben így tűnt el a Grand Slam tornákról Pancho Gonzales, Lew Hoad, Ken Rosewall, Andres Gimeno, Tony Trabert és Rod Laver, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Csakhogy a profi mezőny rendkívül szűk és belterjes maradt, kizárólag sztárokból és pofozógépekből állt, nem volt középmezőny, nem voltak "elég jó" játékosok. A fent említett kiválóságok másfél évtizeden keresztül rengetegszer játszottak egymás ellen egészen elképesztő színvonalon. Ebben az időszakban yílt titok volt, hogy a világ toronymagasan legjobb teniszezői nem Wimbledonban meg a Roland Garros salakján láthatók, hanem ismertséget és látogatottságot tekintve sokkal kisebb, a játék minőségét tekintve viszont sokkal nagyobb jelentőségű tornákon. Aranykor volt ez is, csak kissé a háttérben. Amikor azután 1968-ban ennek a kétarcúságnak vége szakadt, és az akkor már idősödő profik ismét tiszteletüket tehették ifjúságuk helyszínein, mindenekelőtt a négy GS-en, tönkre is verték az addig amatőrként tevékenykedő többséget. Laver például ekkor csinálta meg második Calendar Grand Slam-ét. Rosewall pedig még 1977-ben, 42 évesen is elődöntőt játszott az Ausztrál Nemzetközin. A 68-as fordulat utáni néhány évben élhette át a mezőny többi része körülbelül azt, amit a maiak, amikor egy-egy ilyen nagyágyú küldte vissza labdáikat a háló túloldaláról.

kiskutyauto 2019.10.11. 02:47:28

@Chaoyang: Nem beszélve, az Edberg, Becker, Ivansievic, Courier aranykorról...

gabroca 2019.10.11. 07:21:51

Sajnos Dustin Brown hamar eltünt a süllyesztőben, pedig egyszer nagyon lealázta Nadalt...Fejben sokat kell fejlődjenek még a fiatalok, Roger már rutinból veri őket másfél óra alatt...Novak kicsit elfelejtett győzni, öregszik nagyon.

apro_marosan_petergabor 2019.10.11. 08:11:22

A cikk nyilvánvaló tényeket szögez le, minden idők legnagyobb teniszezője a kiemelt hármas.
Egy fontos tehcnikai részletet is ki kell emelni, megváltoztak az ütők. A mai modern ütők és a fa ütők, mellyel még Laver, MacEnroe, Borg játszott, nem hasonlíthatóak össze, tovább gyorsították a játékot. A fa ütős Lavernek a kompozit ütős Federerrel szemben nem lenne esélye, amellett ma már bizonyos fizikum is a szükséges minimum a játékhoz. 180cm alatt nincsen slam győztes teniszező - ez még Lavernek sikerült - aki egyébként különleges volt szintén mentálisan, akaraterejét tekintve - egyszer králynői ebédmeghívás során a balkezes teniszező balkézzel folyamatosan nyomogatta a marokgumit, hogy keze, alsókarja megfelelő állapotú legyen.
Emellett a magas pénzdíjak még motiváltabbá tették a tenisz élvonalát, s a következő feltörekvő réteget azaz , a 3 zseninek még kiemelkedőnek kell lennie, hogy ezt nyújtsa, ami nyújt.
Az utánuk jövő generáció nyilvánvalóban gyengébb -ha nem így lenne, a mai hármas már rég nem ülne a trónon. A tenisz maximálisan ideg-sport a kiemelkedő fizikai erőnlét mellet, amely sokaknak meg van, rendkívüli mentális képességekre van szükség, ahhoz, hogy valaki több ezer néző előtt hozni tudja, hátrányos helyzetből a (rövidített) játszmákat - rendszeresen, vagy beüsse a meccslabdákat - rendszeresen. Ehhez rendkívüli idegerendszer, fegyelem, folyamatoan fenntartott motivációs szint, koncentrációs képesség, összeszedettség kell, mellyel csak a megnevezett három versenyző rendelkezik.
Viszont ez a 3 játékos hihetetlenül népszerűvé tette a sportot, ami húzó ésszínvonal emelő hatást gyakorol minden éljátékosra. Csak érdekességnek mondom, itt van pl. Váci Balázs, aki fiatalon verte a fiatal Federert - s ma is megcsodálhatjuk külünleges technikai képességeit az OB3 csapat meccsein, de ő nem lett sem nemzetközi, sem hazai éljátékos - megérne egy tanulmányt, hogy miért....?
Legyen itt eg y szubjektív vélemény is - úgy gondolom Federer mindeképpen a No1, különleges technikaiképességei, színes játéka miatt, Djokovic a leg "gépebb" játékos a leg fegyelmezettebb játéka miatt -amibe időnként a teniszbe nem illő lélektani, pihenő idő alatti "taktikai" faultokat is beemel, amit a "nyeretlen kezdők" meg is esznek (Fucsovics pl...), Nadal pedig a fizikum és az a k a r a t királya - nem játszik olyan elegánsan, mint a másik kettő - de a hatéonyság meg van..., ezt saját nyilatkozata is aláhúzza. "...a teniszben játék alatt nincsen barátság... kell legyen benned egy gyilkos ösztön, amellyel győzelemre törsz..." (ezt egy régi, meccsen kívül igen jó barátja utolsó ATP meccsén mondta, amely során a barátot könyörtelenül lesimázta).
Sok víz fog még lefolyni a Dunán, míg hasonló képességű játékosok jelennek meg a mezőnyben - főleg egyszerre.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.10.11. 10:37:53

@Chaoyang: 5-10 éves blokkonként nézd meg, hogy hány ember hozta el a nagy tornákon a győzelmet és mennyinek sikerült megtörni a legnagyobbak uralmát. 2000-2010, de 2005-2015 közötti időszak brutálisan egyoldalú 1980-1990, 1985-1995, 1990-2000, de még 1995-2005 között is.

en.wikipedia.org/wiki/List_of_Grand_Slam_men%27s_singles_champions#Champions_by_year

Ez nem feledékenység. Az ő dominanciájuk aránya jóval kisebb volt relatív és abszolút értelemben is. Az Open Era és az Open Era átmenetei játékosait is nézve 1990-es évek közepéig összesen csak ketten tudtak 10-nél több egyéni GS győzelmet aratni és "csak" 11-ig jutottak. Pete Sampras tolta fel ezt 14-ig.

Ehhez képest, most három (!) játékos van 15 győzelem felett. Mögöttük senki, Wawrinka és Murray 3 úgy, hogy Murray, aki fiatalabb visszavonult, legalábbis ezt nyilatkozta.

Pete Sampras és az Agassi era alatt is azért többen tudtak elérni 2-3-4 GS győzelmet és volt több egy győzelmes is. Vagy nézd meg azt, hogy hány olyan év volt, amikor a 2-3 legnagyobb játékos mellett a GS-ekből mikor vitt el 1 vagy 2 győzelmet adott évben más. Ordító eltérés van.

2002. 1 PS és 3 más játékos.
2003 4 nem azonos játékos húzta be a GS tornákat
2004 3 RF és 1 más.
2005 3 RF és 1 más.
2006-2009 között egyszer volt az, hogy nem a mai nagy hármasból győzött valaki. Ilyen dominancia nem volt a 90-es években sem korábban.
2009 után is 2-3 évente nagy nehezen néha-néha egyet elvitt valaki más, de 2010-2019 között összesen kettő olyan év volt (2016 és 2014), amikor egynél többet nem a trió vitt el.

Ha engem kérdezel, ez már unalmas. Számtalan más ok miatt is, de miatt nem nézek teniszt. Egyetemi időszakom alatt (2001-08) számtalan vizsgaidőszak megrontója volt az Australian Open, de azóta kb. egy kezemen megszámolom, hogy hány meccsből láttam pár percet. Mert kb. az volt a kérdés, hogy ki győz közülük. Mint anno a bizonyos F1 évadban, amikor "ki győzött, Senna vagy Prost?" korszak volt. Fantasztikus teljesítmény és dögunalom volt.

Akkor tényles PS és A dominált, de még ők sem ennyire erősen, mint ez hármas. Az, hogy Federe meg 37 évesen GS-t tudott behúzni, példátlan, mert erre úgy 20+ vagy 30+ éve volt talán példa, amikor még sokkal lassabb volt a játék. Federer egy dinoszaurusz, már akkor GS-t nyert, amikor sok mai feltörekvő játékos éppen csak totyogott.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.10.11. 10:43:28

@duplikátum: A cikk említi Andy Roddickot is. Tisztán emlékszem egy Federer elleni meccsére úgy 2004/05 tájáról. Orbitálisan jó formában volt, és Federer mégis úgy intézte el, mintha séta lett volna parkban. Már akkor elgondolkoztam, hogy ki fogja őt megállítani. Gondoltam behúz majd 32-33 éves koráig 7-8 GS-t és úgy Agassi kaliberű lesz. Hát, izé. Nem.

Olyan szinten úthenger volt, hogy gyakorlatilag kijelenthető, hogy vele kezdődött az a korszak, ami "tönkretette" az akkori generációt. Kb. olyan bénító szellemi és fizikai fölényben volt, mint Trafalgar után a Royal Navy. Még akkor is, amikor már a RN túl volt zenitjén, akkor is bénítólag hatott Trafalgar szelleme minden más tengerészetre. Ez van a nagy hármasnál is.

Még az öregedés sem fogott rajtuk annyira. Régi sok nagy aspiráns sérülések és miattuk alig 30 felett kiszállt a teniszből, mert láthatólag nem látták értelmét annak, hogy csak a fentiek homokzsákjai legyenek, akik rendre elpüfölték őket. Csinálhattak bármit, kb. esélytelenek voltak.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.10.11. 10:47:24

@gabroca: 2018-19 8 db GS-ből a felét ő hozta el. Ez az elfelejtés...?

chrisred 2019.10.11. 10:53:31

@Chaoyang: Hát azért Muster és Chang messze nem volt a másik kettő szintjén.

chrisred 2019.10.11. 10:59:06

@molnibalage: "Pete Sampras és az Agassi era alatt is azért többen tudtak elérni 2-3-4 GS győzelmet és volt több egy győzelmes is"

Ők kevésbé tudtak dominálni minden borításon, Samprasnak a salak volt a gyenge pontja, Agassi meg a berobbanását követően sokáig nem vette komolyan a versenyzést.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.10.11. 11:11:46

@chrisred: Bevallom nem emlékszem erre és akkor fejjel erről semmit sem tudtam. Azt láttam, hogy a '90-es évek második felében, amikor már volt ES és időm nézni, akkor kik játszottak.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.10.11. 12:39:02

@duplikátum: Mi az oka annak, hogy a blogodon lassan 10 éve nincs bejegyzés. Anno pislogtam rajta, hogy mennyire színvonalas blog.
tvonal.blog.hu

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.10.11. 13:03:26

Teniszező No.1.

Szervát üt e kéz el!
Állsz
És csak bután nézel:
Ász!

Teniszező No.2.

Hálónál adok most témát,
Nyúlt árnyat vet alakom…
Sajnos nem megy szép röptém át,
S fetrengek a salakon…

Teniszező No.3.

Széles víz a Ladoga tó,
Én vagyok az adogató.
Célzok jobb sarkot és balt is,
Ez a versem így lett Balti-s.

duplikátum 2019.10.11. 17:58:48

@molnibalage: Két fő oka van. (1) Nincs időm és energiám tartani azt a színvonalat, amit az elején kitűztem magam elé. (2) Egyre fogyatkozik azok száma, akik hajlandóak hosszabb bejegyzéseket is végig olvasni, ami meg a motivációmra nincs jó hatással. Talán egyszer más formában, esetleg társakkal, még folytatom. Jó is, meg ideje is lenne már megírni a magyar tenisz történetét a kezdetektől legalább a rendszerváltásig. Az anyag gyűlik hozzá, mert búvárkodni szeretek.

2019.10.11. 18:08:31

Nézzetek meg egy '70-'80-as évekbeli női meccset a youtube-on, akkor még faütőkkel játszottak és ma az amatőr pályákon is szemre teszetősebb játék megy. A játék úgy felgyorsult és olyan szisztematikus lett, ami a foci fejlődéséhez hasonlítható, hisz ma egy középcsapat is simán megverné az Aranycsapatot mondjuk az egészpályás letámadással.

2019.10.11. 18:12:37

@duplikátum: Az amatőr tenisznek pedig lenne sansza a profik mezőnyében, ha az amatőr maga fejleszt ki mindent teljesen új nézőpontból és azt képes megtanítani egy profinak. Kísérletet tettem rá, persze nem reklámozom sehol. Innen nézve olyan, mintha pecáznék, de még nem volt kapásom. psi.uw.hu/tennis/index.html

Mr. Coach 2019.10.11. 21:37:45

Köszi mindenkinek, aki elolvasta, hozzászólt, véleményezte! Életem első cikke volt, nagyjából magamnak írtam, és eddig 7000-en olvasták el... Tényleg köszi, óriási érzés!

Természetesen nem muszáj minden állításommal egyet érteni, de ha elolvassátok az elemzést, kiderül: nemcsak amiatt neveztem az elmúlt 15 évet aranykornak, mert a három zseni uralta, hanem leginkább az általuk elért felfoghatatlan eredménysor okán! Nyilván mindenkinek vannak kedvenc korszakai egy sportág történetében, de a RF-RN-ND triónál dominánsabb és ezzel együtt eredményesebb korszakot a teniszben nehéz lenne találni. Legalábbis szerintem...

Külön köszi molnibalage kommentjeit! Mindent elég hasonlóan látunk, az értelmetlen, tájékozatlan, viszont magabiztos rosszindulatot pedig szerintem is pont ilyen tényszerűen és lazán kell megsemmisíteni. Köszi!

Jó játékot mindenkinek!

Üdv: Ádám

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2019.10.12. 09:34:45

Teljesen igaza van a bejegyzésnek, ilyen szintű játékosokból eddig csak kettő volt Sampras és Borg. A 20-25 évvel ezelőtti generációváltás idején tényleg nagyon jó volt nézni a tornákat, de az akkori legjobbak közelítik meg a mai top 100-as játékosokat. A sebesség, a harcosság, az erő és a pontosság ma már mindenkire jellemző, régebben specialisták voltak. Most belenézek egy mérkőzésbe és nem hiszek a szememnek, ugyanúgy űrtenisz ez, mint a spanyol világbajnok focicsapat űrfutbalja volt.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.10.12. 10:53:06

@Madnezz: Mármint a 2010-es spanyol csapat? Hát, az nekem mindennek tűnt, csak űrfutballnak nem. Annyira "űrfutball" volt, hogy 4 év múlva le is kerültek a térképről még a csoportkörön sem jutottak túl...

Ráadásul szinte minden meccset 1 góllal hoztak le. Ez minden, csak nem űrfutball. Szerintem. Pont úgy nyerték meg véletlenül a VB-t, mint a görögök anno az EB-t. Oribitális mákkal. Nem alja csapat a spanyol, de az a labda eldugásos izé kb. ennyit ért. Ha találtak egy gólt, akkor elment. Ha meg jött valaki és vágott csak picit többet is, akkor annyit is ért... Mindig minden VB előtt fúde esélyesek, aztán igazából csak a nemzeti bajnokság miatt taksálják őket magasan. Mert a VB és EB győzelmet leszámítva igazából komoly eredményük soha nem volt, nemhogy tartósan.

Űrfutballra nem tudnék annyira példát mondani az elmúlt 26 évből (1994 óta az összes VB-t néztem), mert voltak jó csapatok, de azért egyik sem dominált és és a 2002-es hipererős brazilok is szenvedtek azért néha.

Igazából a futball szerencsejáték voltát jól mutatja, hogy a VB címét senki nem tudta megvédeni 1958/62 után egyszer sem. Mert, ha egy rossz meccsen valaki talál egy gólt és beáll védekezni, akkor be lehet húzni egy meccset vagy akár 11-esekkel továbbmenni. Na ilyen a teniszben nincs, hogy talált ponttal továbbmegy az ember...

Vannak konstansan magasan levő futballkultúrák, ezek többször tudtak VB-t behúzni, és néha előfordul, hogy másnak kicsit szerencséje van és szóhoz jut. Lehet, hogy egyeseknek fáj, de a spanyol focinak volt egy ilyen rövid időszaka. Az agyon ajánrozott aranygenerációjuk sem nyert válogatott szinten semmit. Pedig lett volna rá 12+ éve...

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2019.10.12. 11:12:43

@molnibalage: Én úgy láttam, hogy a csoportkörben váratlanul kikaptak Svájctól és emiatt onnantól kezdve az abszolút biztosra mentek. Lehet fanyalogni az egy gólos győzelmek miatt, de ezt így sorozatban lehozni a legjobbak ellen, több mint véletlen.
A görögök győzelme sem volt véletlen. A nagydarab hellének folyamatosan fizikailag nyomást gyakoroltak az ellenfelekre. Amikor állta a játék, még akkor is. A góljaikat is úgy szerezték, hogy ellökdösték a védőket. A focihoz semmi köze sem volt a játéknak, lásd Nedvedet fél óra után le kellett venni, mert szétrugták a térdét.
A görög játékosok semmi maradandót nem akottak a klubfutbalban, míg a spanyolok meghatározóak voltak, de még a B csapatuk is.
Nagyon ritka, hogy esélytelen nyerjen nagy tornán. Az persze igaz, hogy a statisztika szerint is csak 55%, hogy a jobbik nyeri a meccset, de ez csak stat, egy sokkal jobb csapat szinte biztosan nyer. A legutóbbi VB-n is erős csapatok jutottak a legjobb négy közé. Az angoloknak könnyű águk volt, a brazilok meg váratlanul kikaptak, de ezt leszámítva is ténylegesen a világ legjobb csapatai voltak ott.
A spanyoloknak azért befigyelt az EB cím is, az is véletlen lett volna? :D

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.10.12. 12:44:39

@Madnezz: A német címvédő a csoportkörből sem jutott tovább...
A dán klubfutball is 0 volt és mégis EB-t egyszer behúzták...

Az 55% az egy igen alacsony esély. Egy VB-n, ha fej vagy írás modellt nézel, akkor max. 7-szer dobsz fel pénzérmét, mert 3 csoportmeccs és 4 egyenes ági meccs van a döntővel.

Ha neked 8 feldobásból (kerekíteni kell) konzisztens 50-50% fej/írás lesz, akkor megeszem a kalapom. Mert hiába 50-50% az esély az, hogy pont ennyi lesz, arra kemény 27% az esély.
stattrek.com/online-calculator/binomial.aspx

Ha igaz az 55%-od, akkor viszont olyan pénzérmét dobunk, aminek egyik oldala 55%-kal jön ki. Ha 0,55 meccs lehozásának esélye és azt mondjuk, hogy akkor engedünk 2 döntetlent (egy 11-es rúgás és egy csoportkörös), akkor is számolhatod, hogy mennyi az esélye 5 vagy több sikernek a fenti linken. 31%. Harmincegy...

Ezért van az, hogy ha n+1 szakértőt megkérdeznek és csak néhány esélyesre szűkül a jóslás akkor is kb. a szakértők 1/3-a, ha fog betalálni és 2/3-a nem. Vagy kicsit vagy orbitálisan mellélőnek, de ezt a tévedés már nem méri. Ha arra kérdeznek rá, hogy adott csapat meddig jut el, akkor kb. jó, ha egyet eltalálnak. Nem azért, mert a "szakértők" buták, hanem ilyen arányok mellett csak véletlenül lehet betalálni. Mutass egy olyan "szakértőt", aki zsinórban megjósolta csak 3-4 VB győztesét. Szintem kb. 1000-es mintából sem lesz egy ilyen. Mert a statisztika tudja a dolgát. A legtöbb ember a statisztika alapjait sem érti, ezért nem igazán érzi az arányokat sem.

Ez az 55% eséllyel a jobb csapat nyert az 1000 meccses mintából igaz. Csak a téves bírói ítéletek és az igen kis mintavételezés miatt ez olyannyira nem igaz, hogy ihaj. És, ha egyenes kiesésben torzít, ahol ennek insta bukás hatása van és abból van több mecc, akkor még inkább az jön ki, hogy ez bizony pont olyan szerencsejáték, mint póker. A csapatok tudása számít, de csak hosszútávon. Egy 7 meccses tornán, amiből 4 meccs egyből bukást jelent a statisztika tudja a dolgát.

A teniszben pontosan ezért állócsillag a fenti három játékos. Mert rengeteg pontot kell játszani a sikerért és az, ha 55%-kal esélyesebbek ők minden pont nyerésében, az kb. azt jelenti, hogy azokat megfelelő pillanatban behúzva elgyaláznak mindenkit 6:4, 6:4 6:3 meg ilyen szinten.

Remélem érthető. Mivel mérnök vagyok szeretem a számokat és modelleket. Csak a többség ezt nem érti meg. Sajnos...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.10.12. 14:44:51

@gabroca: Egyszer mindenkinek lehet szerencséje és rossz napja a nagyágyúnak is. Magyar teniszezők is néha megvertek egyszer-egyszer igazi TOP10-es stabil játékost, de ettől az élmezőny közelébe nem értek.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2019.10.12. 15:17:06

@molnibalage: Kellett nekem statisztikával jönnöm! :D Az 55% győzelmi arányban ott vannak a döntetlenek is. Másrészt a cspatok leginkább azonos ligás ellenfelekkel játszanak, tehát a képességeik legtöbbször hasonló. Másrészt, ha nem a győzteseket nézzük, hanem a résztvevőket, akkor egészen más a helyzet. Legtöbbször minden selejtezőcsoportban van tuti továbbjutó. Európában van 10 csapat, amelyik közül ha 2 nem jut tovább, akkor már az meglepetés. Ugyanígy ezeknek a csoportkörös kiesése is emlékezetes szokott maradni, mert ritkaság. Tehát a valódi esélyesek száma nagyon is korlátozott és tényleg csak különleges esetekben nem közülük kerül ki a későbbi győztes. Ezért is emlékszik mindenki a dánokra, görögökre. A VB győzteseket nézve még feltűnőbb, hogy alig 7 ország között oszlanak meg a végső győzelmek.
Az 55% meg kevésnek látszik, de pl. a Haerthstone kártyajátékban is ennyi az esély a jobb játékosoknak, mégis a döntőbe jutók nagyobb része előre megmondható.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.10.13. 10:50:12

@Madnezz: Igen, a döntőbe. És, hogy ott ki győz?
Az európai csapatos rész is statisztikailag olyan, hogy nem meglepő. Mégsem tudják a maradék 8-ból eltalálni, hogy ki győz vagy esetleg a brazilok.

Szóval... :)
süti beállítások módosítása