TENISZ-GUINNESS

A középkori érdekességektől a legújabb rekordokig

2019. október 23. - Mr. Coach

Az a tény, miszerint egy közel egy évezrede indult sportág a mai napig él és fejlődik, ráadásul épp népszerűsége csúcsán van, nem lehet véletlen. A tenisz egészen különleges, hiszen gyökerei a régmúlt hagyományaiba nyúlnak vissza, mégis mindig friss és izgalmas tudott maradni. A játék körülményei és összetevői a technika fejlődésével ugyan jelentősen modernizálódtak, a szellemisége azonban szerencsére nem követte a világ változásait, gyorsulását. Gondoljunk csak a teniszt máig körülvevő etikettre, a szokások hatalmára, a századokon is túlnyúló pontozási rendszerre, vagy a 100-150 éves versenyhelyszínekre. Ez a viszonylag állandó rendszer egy olyan megbízható alapot jelentett, amelyre könnyen lehetett építkezni, így a sportág fejlődése biztosított volt. 

A tenisz nagyon hamar komoly népszerűségre tett szert, és főként Angliára jellemzően, már a XIX. század második felére igen jelentős teniszélet alakult ki. Ezzel párhuzamosan szerveződtek az első, még kisebb volumenű versenyek, bajnokságok. A nagyobb, akár napjainkban is létező tornák megjelenésével pedig elkezdődött a tenisz dokumentálása, így a XXI. századi rajongók is képet kaphatnak a múlt eredményeiről, statisztikáiról és meghatározó játékosairól.

Jelen összeállításunkban ezt a páratlanul gazdag "életutat" igyekszünk összefoglalni, kiemelve annak egyedülálló történelmi aspektusait, legérdekesebb momentumait és legjelentősebb rekordjait.

Történelmi különlegességek

Az általános tévhittel ellentétben, a tenisz legősibb formája nem Angliából, hanem a későközépkori Franciaországból származik. Már a XII. századi észak-francia kolostorokban kialakult ugyanis egy, a mai teniszhez igencsak hasonlító ütögetős játék. A szerzetesek a klastromok belső udvarán játszották, és csakúgy, mint manapság, úgy kellett átjuttatniuk a labdát az ellenfél térfelére, hogy az lehetőség szerint ne érje el. Igaz, a labda akkor még bőrbe varrt állati szőrből készült, ütő helyett pedig csupán a tenyerüket használták a barátok. Ekkor a sportág elnevezése "jeu de paume" (játék a tenyérrel) volt. Később már speciális, erre a célra készített kesztyűket használtak, míg az első ütők csak a XVI. században jelentek meg a tenisz történetében. Ide kapcsolódó, a történelem hatásait alátámasztó érdekesség, hogy az angol "racket" (ütő) szó az arab "rakhat" szóból származik, melynek jelentése: tenyér.

Maga a tenisz szó egyébként az ófrancia "Tenez!" felkiáltásból eredeztethető. Ezt a szót kiáltotta a szerváló játékos az ellenfélnek, amikor útjára indította a labdát.

Szintén francia gyökerekkel magyarázható, hogy a teniszben a nulla pontot a "love" szóval fejezik ki. Franciául ugyanis a "l'oeuf" tojást jelent, melynek alakja nagyon hasonlít a nullára.

A speciális, 0-15-30-40-es számolási technika alapjául egyes források szerint az óra számlapja szolgált. Minden megnyert pont után egy negyedet hajtottak a mutatóval, ami az adott játék megnyerésekor ért vissza középállásba. A 45 helyett pedig azért használták a 40-es számot, mert egyenlő állásnál a két még szükséges pont miatt elfelezték a maradék harmadot és előnynél az 50-esre állították a mutatót.

A világ legrégebbi, még ma is használatban lévő teniszpályája a londoni Royal Tennis Court, 1526 és 1529 között épült. Ez a pálya volt VIII. Henrik király kedvence, a legenda szerint akkor is éppen itt teniszezett, amikor Boleyn Anna kivégzésének híre eljutott hozzá.

A teniszt eredetileg homokóra alakú pályán játszották, a háló pedig jóval magasabb volt a mainál. 1875-ben vezették be a szögletes pályákat, amikor egy bizonyos All England Club Wimbledonban felvette repertoárjába a teniszt is...

A legrégebbi tenisztorna a wimbledoni bajnokság, melyet 1877-ben rendeztek meg először. A verseny létrejöttéhez három alapvető fontosságú "találmányra" volt szükség: a XIX. század végére fejlesztettek ki speciálisan a teniszpályákon alkalmazható fűmagot, találták fel és használták rutinszerűen a fűnyíró gépeket, illetve importálták kellő mennyiségben a kaucsukot az indiai gyarmatokról a teniszlabdák gyártásához. Az első wimbledoni torna 22 férfi játékos részvételével zajlott, míg a hölgyek 1884-től vehettek részt a versengésben, ekkor szervezték az első női egyes és vegyes páros bajnokságot is.

Az első Davis-kupa mérkőzést 1900-ban Bostonban játszották az USA és Nagy-Britannia csapatai között. A sorozat névadója, Dwight F. Davis az amerikai csapat egyik tagja volt, ő találta ki és szervezte meg, hogy a két ország válogatottja megmérkőzhessen egymással. A Fed-kupa első hivatalos mérkőzéseire viszont 1963-ig kellett várni. Ekkor rendezték meg az első női válogatott tornát, mely verseny része volt az ITF megalakulásának 50. évfordulójára szervezett eseménysorozatnak.

Az 1968-as év vízválasztó volt a sportág történetében, ekkor engedélyezték ugyanis először, hogy hivatásos versenyzők is elindulhassanak a különböző versenyeken. Az Open Era-val megkezdődött a tenisz modern, professzionális korszaka.

A tie break bevezetésére az 1970-es években került csak sor, addig kizárólag akkor dőlt el egy játszma, ha valamelyik versenyző el tudta venni a másik adogatását.

A teniszlabda 1986-ig fehér színű volt. A sportág népszerűségének növekedésével és a technika fejlődésével együtt azonban egyre többen követték a teniszt televízión keresztül, ahol a fehér labdát nagyon nehezen lehetett követni. Így az 1986-os wimbledoni torna volt az első, ahol már sárga filc borította a labdákat.

A Grand Slam-ek rekordjai

Don Budge az egyetlen olyan játékos a tenisz történetében, aki hat egymást követő Grand Slam tornán is győzni tudott. Az 1937-es Wimbledontól az 1938-as US Openig mindegyik major versenyt meg tudta nyerni.

Don Budge mellett Rod Laver a másik férfi játékos, aki elérte a hivatalos Grand Slam-et, vagyis egy évben megnyerte mind a négy elit tornát. Igaz, ez Lavernek kétszer is sikerült, 1962-ben és 1969-ben. A női mezőnyben Maureen Connolly (1953), Margaret Court (1970) és Steffi Graf (1988) is véghezvitte ezt a bravúrt. Steffi Graf viszont nem érte be ennyivel, 1988-ban az egyéni olimpiai aranyat is megnyerte, így ő a tenisztörténelem egyetlen Golden Slam címének birtokosa.

 Egyetlen olyan játékos van, aki nem felnőttként, hanem juniorként teljesítette a Grand Slam-et. Stefan Edberg 1983-ban, 17 évesen tudott győzni mind a négy major tornán.

A Karrier Grand Slam-et elérő teniszezők köre sem tűl bő. A férfiaknál összesen nyolc (Fred Perry, Don Budge, Rod Laver, Roy Emerson, Andre Agassi, Roger Federer, Rafael Nadal és Novak Djokovic), a nőknél pedig tíz (Maureen Connolly, Doris Hart, Shirley Fry, Margaret Court, Billie Jean King, Chris Evert, Martina Navratilova, Steffi Graf, Serena Williams és Maria Sarapova) olyan játékost találunk, akik teljes pályafutáskat tekintve legalább egyszer győzedelmeskedtek a négy legrangosabb versenyen.

Jimmy Connors az egyetlen játékos a sportág történetében, aki ugyanazt a Grand Slam tornát három különböző borításon is meg tudta nyerni. 1974-ben füvön, 1976-ban salakon, míg 1978-ban, 1982-ben és 1983-ban már kemény pályán diadalmaskodott a US Open-en.

Martina Navratilova az egyetlen olyan teniszező, aki egy Grand Slam tornán mindhárom lehetséges elsőséget megszerezte. Az 1987-es US Open női egyese mellett mindkét páros számban is győzni tudott.

A férfiak egyéni versenyében jelenleg Roger Federer büszkélkedhet a legtöbb, 20 Grand Slam bajnoki címmel, őt Rafael Nadal követi 19-cel, míg Novak Djokovic 16-nál jár. A hölgyeknél Margaret Court vezet 24 trófeával, Serena Williams a második 23-mal, Steffi Graf pedig 22 győzelemmel a harmadik.

Az összesített (egyéni, páros és vegyes páros) major győzelmeket tekintve Margaret Court és Martina Navratilova hihetetlenül kiemelkedik a mezőnyből, hiszen 64 és 59 bajnoki címmel büszkélkedhetnek! A legeredményesebb férfi teniszező e tekintetben Roy Emerson, aki 12 egyéni címe mellé 16 párost is be tudott gyűjteni.

A legfiatalabb férfi Grand Slam győztes Michael Chang, aki 1989-ben 17 éves és 3 hónapos volt, amikor Párizsban diadalmasodott. A hölgyek mezőnyében találjuk az abszolút legfiatalabb bajnokot: a brit Lottie Dod 15 évesen és 9 hónaposan tudta megnyerni Wimbledont, még 1887-ben. A legidősebb bajnokok természetesen szintén a sportág korai éveiben keresendők, ma már ugyanis elképzelhetetlen lenne, hogy 42 éves kor környékén valaki Grand Slam-et tudjon nyerni. A férfiaknál Arthur Gore (1909, Wimbledon), a hölgyeknél pedig Molla Mallory (1926, US Open) viszont elérte ezt a hihetetlen bravúrt.

Roger Federer, illetve Venus Williams vett részt eddig a legtöbb major bajnokságon, a svájci zseni 78, az idősebbik Williams nővér pedig 84 elit versenyen szerepelt eddig. A megszakítás nélküli részvételi rekordot viszont nem ők, hanem Feliciano Lopez (71) és Ai Sugiyama (62) tartják.

A Grand Slam tornák történetében összesen két játékos mondhatja el magáról, hogy három egymást követő mérkőzésen is fel tudott állni két szettes hátrányból. 1927-ben Henri Cochet Wimbledonban vitte véghez azt a bravúrt, hogy a negyed- és az elődöntő után a finálét is 0-2-ről tudta megfordítani! A másik ilyen játékos Tommy Robredo, aki a 2013-as Roland Garros-on jutott be így a negyeddöntőbe.

A négy nagy torna közül Wimbledon az egyetlen, ahol a többitől eltérő kiemelési rendszert alkalmaznak. A füves tenisz egyedisége okán itt nemcsak az aktuális világranglista alapján emelik ki az első 32 versenyzőt, de figyelembe veszik az előző két szezon füves pályán elért eredményeit is. Így ha nem is túl nagy mértékben, de mutathat némi eltérést a londoni kiemelés és a ranglista.

A Grand Slam versenyeken kifejezetten ritkaságnak számít, ha egy kiemelés nélküli, alacsonyan rangsorolt versenyző tud felülni a trónra. Ennek ellenére mind a négy nagy tornán akadtak kivételek, akik megerősítették ezt a szabályt. Az Australian Open-en mindössze háromszor (Mark Edmondson 1976-ban, Chris O'Neil 1978-ban és Serena Williams 2007-ben), a Roland Garros-on négyszer (Mats Wilander 1982-ben, Gustavo Kuerten 1997-ben, Gaston Gaudio 2004-ben és Jelena Ostapenko 2017-ben), Wimbledonban kétszer (Boris Becker 1985-ben és Goran Ivanisevic 2001-ben), a US Open-en pedig szintén háromszor (Andre Agassi 1994-ben, Kim Clijsters 2009-ben és Sloane Stephens 2017-ben) fordult elő ilyen eset.

Egyéni csúcsteljesítmények

A férfiak mezőnyében két játékos mondhatja el magáról, hogy 100-nál is több egyéni tornagyőzelmet szerzett: Jimmy Connors 109 diadallal fejezte be karrierjét, Roger Federer pedig 102 címnél tart jelenleg. A hölgyek között három "századost" is találunk: Martina Navratilova (167), Chris Evert (157) és Steffi Graf (107) eredménysora is kiemelkedik a mezőnyből.

Ha az egyéni címekhez a párosban és vegyes párosban elért győzelmeket is hozzáadjuk, akkor John McEnroe (156) és Martina Navratilova (354!) az abszolút csúcstartó.

Az egyéni világranglistát a férfiaknál Roger Federer eddig 310 héten át vezette, melyből 237 hetet töltött egyhuzamban az élen, ezzel mindkét vonatkozó rekordot ő tartja. A női világranglista 377 hétig kezdődött Steffi Graf nevével, aki Serena Williams mellett szintén 186 hétig vezette azt megszakítás nélkül.

A leghosszabb győzelmi sorozatok a tenisz történetének hajnalán találhatók, hiszen mindkét rekorder az 1920-30-as években élte fénykorát. A férfiaknál Bill Tilden 95 meccsen keresztül nem talált legyőzőre, míg Helen Wills 158 (!) egymást követő mérkőzésen maradt veretlen.

A XX. század közepére datálódik a sportág legkiemelkedőbb rivalizálása, Pancho Gonzalez és Ken Rosewall ugyanis 1957-től 1970-ig 202 (!) alkalommal mérkőztek meg egymással. Összehasonlításképp jegyezzük meg a jelent uraló Nagy Hármas párharcait: a Nadal-Djokovic párosítás vezet 54 találkozóval, Djokovic Federer-rel is játszott 48-szor, míg a híres "Fedal", vagyis Federer Nadal elleni mérkőzéseinek száma jelenleg 40.

A legerősebb férfi szerva az ausztrál Sam Groth nevéhet fűződik: 2012-ben egy dél-koreai challenger versenyen ütött adogatásának sebessége 263 km/h volt! A nőknél a spanyol Georgina Garcia Perez (Stollár Fanny párospartnere) tartja ezt a rekordot: 2018-ban Budapesten 220 km/h-val szervált.

A sportág leghatékonyabb szervájával Ivo Karlovic rendelkezik. Hosszú karrierje során eddig több, mint 13500 ászt ütött. Az örökranglista második helyén John Isner, a harmadikon pedig Roger Federer áll. Ide kapcsolódik Goran Ivanisevic csúcsa is, ő tartja ugyanis az egy szezonon belül ütött ászok rekordját, 1996-ban 1477 ászt adogatott.

A tenisz leghangosabb játékosa Michelle Larcher De Brito, akinek egy 2009-es sikolya 109 decibellel hasított bele a londoni estébe.

A sportág számos fenegyereke közül is kiemelkedik Marat Safin, aki pályafutása során 1055 db ütőt tört el mérgében. Azért tudható pontosan a szám, mert Safin ütőszponzora, a Head karrierje befejezésekor egy 1055 feliratú snowboard-ot ajándékozott neki. Gondoljunk csak bele, mekkora lenne ez a szám, ha Safin nem hagyja abba a versenyzést mindössze 29 éves korában.

Felülmúlhatatlan mérkőzések

A sportág történetének leghosszabb meccse 11 óra 5 pecig tartott. Jonh Isner és Nicolas Mahut 3 napon át játszották a 2010-es wimbledoni bajnokság első fordulójában, melyet végül az amerikai játékos nyert 6:4, 3:6, 6:7, 7:6, 70:68-ra. A mérkőzés számos érdekessége közül is kiemelendő, hogy mindkét játékos 100-nál is több ászt ütött, összesen 490 (!) nyerő ütést láthattak a nézők, Isner csupán egyszer vesztette el az adogatását, illetve veresége ellenére Mahut 24 ponttal többet nyert ellenfelénél.

A tenisztörténelem legrövidebb csörtéje éppen csak túllépte a negyed órát. 1946-ban Jack Harper a Surrey Open-en 18 perc alatt győzte le John Sandiford-ot 6:0, 6:0-ra.

Novak Djokovic és Rafael Nadal játszotta minden idők leghosszabb Grand Slam döntőjét. 2012-ben az Australian Open-en majdnem 6 órán át tartott a meccsük, melyet végül Djokovic nyert 5:7, 6:4, 6:2, 6:7, 7:5-re. A mérkőzés azzal vált legendássá, hogy mindketten annyira elkészültek az erejükkel, hogy az eredményhirdetési ceremónia közben széket és vizet hoztak nekik, mert szemmel láthatóan alig tudtak megállni a lábukon!

Steffi Graf viszont szinte be sem melegedett Natasha Zvereva ellen, amikor 1988-ban a Roland Garros döntőjében, 34 perc alatt 6:0, 6:0-ra legyőzte őt. Ez volt minden idők legrövidebb major döntője. A mérkőzés érdekessége, hogy a nettó játékidő kb. 32 perc volt, mert 9 perc után egy rövid esőszünet is tarkította a meccset. Graf egyébként a győzelmi beszédében bocsánatot kért a nézőktől, amiért ilyen gyorsan véget ért a finálé, egy későbbi interjúban pedig sajnálatát fejezte ki, amiért nem hagyott 1-2 játékot nyerni ellenfelének.

A 2009-es wimbledoni döntőben Andy Roddick pályafutása legnagyobb mumusával, Roger Federer-rel nézett farkasszemet. Az óriási szerváiról híres amerikai hihetetlenül koncentrált játékot mutatott be, szettelőnyben is volt, ráadásul a meccs legutolsó, 77. (!) játékáig még a svájci zseni sem tudta elvenni az adogatójátékát. Ekkor viszont Roddick megingott, elvesztette a szerváját és ezzel a wimbledoni bajnoki címet is. A végeredmény 5:7, 7:6, 7:6, 3:6, 16:14 lett Federer javára, aki ezzel a győzelemmel döntötte meg Pete Sampras 14 Grand Slam bajnoki rekordját, illetve vette vissza a világelsőséget Rafael Nadal-tól.

Szintén végletekig kiélezett mérkőzést hozott két másik legendás rivális negyeddöntője a 2001-es US Open-en. Pete Sampras és Andre Agassi találkozóján ugyanis egyszer sem tudták elvenni a másik adogatójátékát, pedig összesen 9 pontban is adódott rá lehetőségük. Így mindegyik játszmát tie break döntötte el, amelyben Sampras volt a jobb és 6:7, 7:6, 7:6, 7:6-ra megnyerte a csatát. A görög-amerikai játékos végül a döntőbe is bejutott, de ott Lleyton Hewitt viszonylag simán legyőzte.

Zárszó

A felsorolt mérkőzéseken kívül természetesen még több tucat izgalmas, különféle szempontokból érdekes és emlékezetes összecsapást lehetne felsorolni. Fentiek csak kiragadott példái a sportág történetének legfontosabb meccseinek, melyek egyúttal fontosabb rekordokat is eredményeztek. 

Szintén fontos megemlíteni, hogy a tenisz szerkezetéből és rengeteg összetevőjéből adódóan a taglaltakon kívül számos egyéb rekordot, szélsőértéket lehetne felsorolni. Bár az összes - a sportágat érintő - csúcsteljesítményt egyetlen cikkben összefoglalni lehetetlen feladat, a fenti lista által betekintést nyerhetünk a tenisz lenyűgözően gazdag múltjába, a Nagy Hármas által uralt jelenébe és elképzelhetjük a jövőjét, melyben napjaink egyes rekordjai már csupán a múltat fogják jelenteni...

A TENISZ ARANYKORA

Áldás vagy átok

Azt hiszem, abban minden teniszfanatikus és versenyző egyetért, hogy szeretett sportágunk rendkívüli időszakát éljük évek óta. Elfogultság nélkül állíthatjuk ugyanis, hogy napjainkban a tenisztörténelem legnagyobb játékosai közül hármat is figyelemmel kísérhetünk hétről hétre, versenyről versenyre, pontról pontra. Ez a helyzet végtelenül szerencséssé teszi a sportág rajongóit, nem mellesleg igen komoly mértékben járul hozzá a tenisz népszerűségéhez és a versenyeket, főként a Nagy Hármas által látogatott tornákat körülvevő rajongói "őrület" fokozódásához.

Teljesen egyedi és egyben lenyűgöző, ahogy Roger Federer, Rafael Nadal és Novak Djokovic évről évre képes a megújulásra, motivációjuk fenntartására és testi-lelki egyensúlyuk megőrzésére. Hisz ne feledjük: a nagy teniszsikerek eléréséhez nemcsak kiváló fizikai felkészülés és technikai képzettség, de egészen elképesztő szellemi munka és mentális frissesség is szükséges! Utóbbiak határozzák meg ugyanis, hogy a játékos a legkiélezettebb szituációkban is a megfelelő döntést tudja-e hozni a rendelkezésére álló néhány tizedmásodperc alatt. Márpedig ez a tényező különbözteti meg a klasszist a csupán jó teniszezőtől, hiszen a topjátékosok zöme legalább olyan ütésrepertoárral és izomzattal rendelkezik, mint a triumvirátus tagjai, eredményeik azonban mégis messze elmaradnak az említett három ikonétól.

Fentiek érzékeltetésére álljon itt néhány megdöbbentő adat:
- Amióta Federer, a trió legidősebb tagja megnyerte első Grand Slam trófeáját (2003, Wimbledon) 66 ilyen kaliberű tornát rendeztek. A Nagy Hármas ezek közül 55 versenyen diadalmaskodott: Federer 20, Nadal 19, Djokovic 16 trófeánál tart jelenleg. Ezzel a legnagyobb jelentőségű versenyek örökrangsorának dobogóját is ők foglalják el.
- Mindhárman teljesítették a Career Grand Slam-et, vagyis megnyerték mind a négy elit tornát legalább egyszer. Erre a teljesítményre mindössze nyolc játékos volt képes a sportág történetében, kortársaiknak pedig gyakorlatilag esélyük sem volt.
- Federer első ATP Finals győzelme (2003) óta tizenhatból tizenegyszer ők nyerték meg az év végi világbajnokságot. A teljes igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ezt a tornát Nadal még sosem tudta megnyerni, Federer hat, Djokovic pedig öt ilyen címmel büszkélkedhet.
- Toronymagasan vezetik az ATP 1000-es versenyek győzelmi örökranglistáját is: Nadal 35, Djokovic 33, míg Federer 28 Masters tornagyőzelemnél tart.
- Nagyon érdekes adat, hogy ezidáig mindhárman éppen ugyanannyi (54!) "nagy" tornát (Grand Slam, ATP Finals, ATP Masters) nyertek: Federer (20, 6, 28), Nadal (19, 0, 35), Djokovic (16, 5, 33).
- Amióta Federer először a világranglista élére került (2004. február 2.), tehát közel 16 éve, csupán 41 olyan hét akadt, amikor nem közülük került ki az aktuális világelső.

Szintén fantasztikus megtapasztalni, ahogy Federerék évről évre apró, de annál lényegesebb változtatásokat eszközölve emelnek játékuk színvonalán és egymást túllicitálva érik el hihetetlen eredményeiket, döntik meg egymás rekordjait. Erre a játék megváltozása, a fizikai tényezők előtérbe kerülése mellett a minden játékos pályafutását végigkísérő kisebb-nagyobb sérülések is rákényszerítik őket. Megdöbbentő volt látni például az előtte fél évet kihagyó Federert a 2017-es Australian Open döntőjében, amikor az ötödik játszmában minden idők egyik leglehengerlőbb fordítását produkálta, ráadásul éppen Nadal ellen. De említhetnénk Nadalt is, aki nagyjából 10 év és megannyi sérülés után, kilépett a salakspecialista skatulyából: mára sokszor még Federernél is nagyobb hatékonysággal szervál és röptézik kemény pályán is. Djokovic pedig nemcsak közel tökéletes, univerzális és szinte sebezhetetlen teniszezőként tűnt elő a két nagy előd árnyékából, de néhány éve ő mászott ki a legnagyobb motivációs szakadékból is, meg sem állva újra a világranglista éléig! Számtalan egyéb esetet is fel lehetne sorolni arra vonatkozóan, hogy milyen precíz finomhangolások voltak szükségesek a Nagy Hármas pályafutásának ilyetén alakulásához.

Összefoglalva az eddigieket: Federer, Nadal és Djokovic egyértelműen a tenisztörténelem legfontosabb ikonjai közé tartoznak. A tenisz kedvelőinek pedig igazi ÁLDÁS, hogy figyelemmel kísérhetik hármójuk rivalizálását, mely talán mindennél nagyobb mértékben járult hozzá sportágunk fejlődéséhez és népszerűsítéséhez.

teniszcsillagok.jpg

Ha azonban kissé mélyebben belegondolunk, a Nagy Hármas immár évtizeden is túlnyúló uralkodásának néhány árnyoldalára is rávilágíthatunk.

Kezdjük talán a múlttal. Ahogy gyakorlatilag minden sportban, úgy a teniszben sincs sok értelme összehasonlítani a régi, akár csak néhány évtizedes eredményeket a jelenben elértekkel. A játék felgyorsulása, a játékosok "gladiátorrá" válása, a fizikai tényezők dominálása, az emberi teljesítőképesség kiaknázása teljesen más dimenzióba helyezte a sportágat. El kell azonban gondolkoznunk azon, hogy a Nagy Hármas mégis a mai körülmények között, a sokszor emberfelettinek tűnő terhelés közepette éri el az eredményeket, dönti meg sorra a rekordokat és homályosítja el ezzel a múltbeli teljesítményeket. Így viszont az amúgy is hihetetlen eredmények még inkább felértékelődnek, a múlt sikerei pedig még gyorsabban merülnek feledésbe. Mondhatnánk, hogy ez természetes, hisz felgyorsult életünk szinte minden területén ezt tapasztaljuk, a sportban pedig különösen. A teniszben viszont átlagon felüli intenzitással zajlik ez a folyamat, ami egy tradíciókat ennyire nagy becsben tartó és azokat minden áron követni akaró sportágnál kifejezetten veszélyes, sőt káros. Nem csoda, hogy az abszolút hagyománytisztelő Federer által megálmodott, és idén már harmadik alkalommal megrendezett Laver Cup névadójának is az egyik legnagyobb még élő teniszlegendát, Rod Laver-t választották. De vajon azzal tisztában vagyunk, hogy mitől is volt ő akkora csillag? Az sem véletlen persze, hogy Federer a Laver Cup két csapatkapitányának Björn Borg-ot és John McEnroe-t kérte fel, hisz azon túl, hogy kapóra jött származásuk (a Laver Cup Európa, illetve a világ többi részének összecsapása), koruk ikonikus játékosai voltak. Számtalan hasonló ötletre lenne még szükség ahhoz, hogy a tenisztörténelem nagyjai ne vesszenek teljesen a múlt ködébe, ne homályosítsa el emléküket a jelenben elért elképesztő eredmények özöne.

Egy kis játék gyanánt, álljon itt néhány tényleg tenisztörténeti jelentőségű kvízkérdés. Vajon ismerjük úgy a múltbeli rekordokat, mint a manapság elérteket?
- Ki az egyetlen olyan férfi teniszező, aki egyéniben és párosban is meg tudta nyerni mind a négy Grand Slam tornát?
- Ki az a két játékos, aki megnyerte mind a négy Grand Slam-et egy naptári éven belül?
- Melyik Grand Slam bajnok teremtett tradíciót azzal, hogy győzelme után elsőként mászott fel csapata páholyába köszönetet mondani?
- Ki nyerte meg Roger Federer előtt sorozatban ötször Wimbledont?
- Ki az egyetlen olyan férfi teniszező, aki hat (!) egyéni Grand Slam címet nyert zsinórban?

A jelen teniszére visszatérve: Federerék egészen elképesztő hosszúságú dominanciája már két teljes generációt fosztott meg az igazán komoly eredmények lehetőségétől. Kortársaik közül elsősorban Andy Murray-t és Stan Wawrinka-t kell kiemelnünk, hiszen mindketten három-három Grand Slam címet tudtak elcsípni a zsenik orra elől. Teljesítményük értékét pedig nagyban növeli, hogy a hat megnyert döntőjükben ötször a Nagy Hármas valamelyik tagja ellen diadalmaskodtak: Djokovic kétszer-kétszer, Nadal pedig Wawrinka ellen egyszer maradt alul.

További említésre méltó még Andy Roddick, Juan Martin Del Potro és Marin Cilic egy-egy Grand Slam győzelme. A többieknek is voltak természetesen sikeresebb periódusaik, de megdöbbentő belegondolni, hogy például Ferrer, Verdasco, Tsonga, Berdych, Monfils, Gasquet, Anderson, Isner vagy Fognini kaliberű játékosok alig-alig jutottak győzelmi lehetőséghez a nagyobb tornákon. Ez pedig hatványozottan igaz az őket követő generáció teniszezőire.

A néhány évvel fiatalabbak között ugyanis csupán egy valakit találunk, aki többször bizonyította már, hogy reális fenyegetést tud jelenteni Federerékre: Dominic Thiem. Ő már négyszer verte meg Nadal-t salakon, ütötte el Djokovic-ot Grand Slam döntőtől és pozitív a mérlege Federer ellen. Ráadásul Thiem hosszú évek óta szorosan követi őket a világranglistán is, teljesítménye kiegyensúlyozott, salakon pedig különlegesen hatékony teniszre képes.

A többiek - Nishikori, Goffin, Raonic, Dimitrov, Pouille - hiába remek játékosok, eddig szinte kizárólag a Nagy Hármas távollétében tudtak kisebb-nagyobb sikereket elérni. Ha tehát az eredményességet vesszük figyelembe, a fenti játékosok mindegyike egyfajta ÁTOKKÉNT tekinthet a Nagy Hármasra. Gondoljunk csak bele, hogy akkora tehetségek, mint Wawrinka vagy Nishikori milyen eredményeket értek volna el pályafutásuk során, ha nem kapnak ki 60-szor, illetve 35-ször Federeréktől...

Végül szót kell ejtenünk azokról a még igen fiatal játékosokról, akik majd egyszer átvehetik a stafétabotot a Nagy Hármastól, és minden valószínűség szerint a tenisz zászlóvivői, a világranglista éllovasai lesznek. Róluk egyelőre az állapítható meg, hogy bár sokukban ott a lehetőség a klasszissá válásra, komoly gondot még csak elvétve okoznak a nagy öregeknek. Az egész teniszvilág izgatottan várja már, hogy mikor és kik által kezdődik el a generációváltás, de az egyelőre még várat magára. A merítési lehetőség pedig igen nagy: Zverev, Kyrgios, Berrettini, Coric, Khachanov, Medvedev, Rublev, Tiafoe, Tsitsipas, De Minaur, Shapovalov és Auger-Aliassime is kitűnő teniszező, tehetségük elvitathatatlan, mégis mindig felmerül a kétely, hogy lesz-e elég mentális erejük karrierjük beteljesítéséhez. Mindenesetre nagyon izgalmas eljátszani a gondolattal, hogy 5-6 év múlva kik szerepelnek majd a világranglista első tíz helyezettje között!

Hogy az egész sportág szempontjából mennyire sorsdöntő lesz a Nagy Hármast közvetlenül követő időszak, eléggé nyilvánvaló. Gondoljunk csak bele, a teniszrajongók, akik a tornák és a tv-közvetítések, no meg persze a vagyont érő reklámok közönségét, a sporteszközök és -ruházat vásárlóit adják, kétségbe esve fognak új kedvenc után nézni, hogy a Federerék hiánya okozta űrt betöltsék. Egy jól sikerült meccs, egy szépen lejátszott labdamenet, de akár egy sportszerű gesztus is ezerszámra hozhat rajongókat a fiatal játékosoknak. Természetesen az ATP is tisztában van ezzel a helyzettel, hisz nem véletlenül találták ki és vezették be már évekkel ezelőtt a NextGen márkanevet, ezzel is ráirányítva a figyelmet a Nagy Hármas utáni korszakra, segítve a fiatalokat, a szurkolókat és nyilvánvalóan saját magukat is. Az új nemzedék előtérbe helyezése, a külön nekik rendezett ATP Finals torna, az úton-útfélen hangoztatott generációváltás mind azt az üzenetet hordozza, hogy lesz élet a legendák visszavonulása után is. Az új korszakra való felkészüléshez mindenesetre elég idő áll rendelkezésre, hiszen bár Federer 38 éves is elmúlt, Nadal (33) és Djokovic (32) még néhány évig biztosan játszani fog.

És milyen lesz ez az új éra? Vajon a fent felsorolt fiatalok valamelyike dominál majd, netán többen fognak kiemelkedni a mezőnyből, esetleg egy ma még "névtelen" kamasz lesz az új klasszis, vagy a sportág egy kiegyensúlyozottabb korszaka köszönt be? Megannyi kérdés, melyekre az idő fogja megadni a helyes választ. Mint ahogy arra is, hogy az áldás hatása múlt el, avagy az átok alól szabadult fel a sportág...